Rólunk írták

 

BARK BT 270 – merev hátfalas gumicsónak – TESZT

Az idei évben olyan tavakat látogattam, ahol szükség lett volna saját csónakra, ami rengetegelőnnyel jár, hiszen nélküle jelentősen gyengülnek a fogási esélyek, legyen szó akár behordásról, etetésről vagy eredményes fárasztásról. Számos tópart létezik, ahol bérelhető a csónak. Ez lehetőséget biztosít arra, hogy eredményesebb legyen a horgászatunk. A saját tapasztalataim azonban azt mutatták, hogy a bérlésnek számos hátránya akad.

Ezek többek között az alábbiak lehetnek:

A csónak 

- evezés és közlekedés közben hangos,

- instabil,

 valamely részén engedi a vizet,

 nehéz irányítani,

 a bérlésért fizetni kell, stb.

Fenti felsorolás és a 2014 évi leghosszabb túrám alkalmával tapasztalt bérelhető csónakhoz kapcsolódó negatív élmények felerősítették bennem azt a tényt, mely szerint a jövőben a kellemetlenségek elkerülése érdekében szükségem van saját csónakra. Kollégám segítségével az interneten találtam rá a www.barkcsonak.hu oldalra, melynek kimondottan örültem, hiszen gondolataimban a könnyű szállíthatóság lehetőségét figyelembe véve kizárólag gumicsónak szerepelt.

Az oldal megtekintése során – a termékleírás mellett – számomra talán az egyik legfontosabb információ a termékek árához kapcsolódott. E tekintetben fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy a konkurens gyártóknál szereplő, hasonló paraméterekkel rendelkező csónakok jelentősen drágábbak, mint a BARK cég által forgalmazottak. Számomra legmegfelelőbb a BARK BT 270 típusú merev hátfalas gumicsónak volt, mely egy személy számára abszolút ideális, de két ember is kényelmesen elfér benne, hiszen egy 270 cm-es lamellás csónakról van szó.

 A termékleírás az alábbiakat tartalmazza:

 „A BARK BT 270 merev hátfalas gumicsónak ideális választás horgászáshoz, vadászathoz vagy vízparti pihenéshez. Könnyen és gyorsan összeszerelhető és vízre bocsátható. A merev, lamellás padlónak és az állítható hátsó ülésnek köszönhetően, a csónak rendkívül stabil és kényelmes. Anyaga nagy szakítószilárdságú 5 rétegű PVC, amely ellenáll az UV sugárzásnak, sós víznek, olajnak és benzinnek egyaránt. Erre a csónakra maximum 3.3 LE motor szerelhető”. Azt gondolom, mindez tökéletes megállja helyét.

 A csomagom futárszolgálattal érkezett és az alábbiakat tartalmazta:

- Fartükrős gumicsónak

 

- Merev lamellás padló

 

- Ülőpad

 

- Evezők

 

- Pumpa

 

- Javító készlet

 

- Táska

 

- Használati utasítás

 

 Az első vízre szállás után

A kíváncsiságtól hajtva küldeményemet azonnal egy közeli vízpartra vittem. Az összeszerelés a két légkamra megfelelő keménységűre fújásával együtt kb. 15 – 20 percet vett igénybe. Az első lépés az öt darab lamella behelyezése. Ennek ugyan elsőre kicsit nehézkes a kivitelezése, azonban egy kis gyakorlással már nemtúl bonyolult feladat.

Tapasztalataim horgászat közben

Október közepén eljött a nap, amikor végre saját csónakkal horgászhattam és éles bevetés közben tesztelhettem új szerzeményemet. A bepakolás során a 26 kilós, 100×45×35 centiméteres csomag két ember (bőséges) horgászfelszerelése mellett rendesen elfért egy kombi autóban.

A horgásztóhoz jóval nyitás előtt odaértünk. Annak érdekében, hogy hasznosan töltsük el az időnket, azonnal nekiláttunk az összeszerelésnek. A hajnali sötétségben a felfújt csónakot az autó tetejére raktuk, hiszen kíváncsiak voltunk arra, hogy ebben az állapotában is szállítható –e. A 130 cm széles test nagyon jól passzolt a tetőcsomagtartóhoz. Lenti képen ugyan orral felfele látható, azonban amennyiben az autó tetején szállítjuk, én orral lefele rögzíteném. Ehhez két rögzítő kötél biztosan elég.

 Kényelmes szállítás összeszerelt állapotban is!

A csónak gyárilag megadott maximum terhelhetősége 233 kg. Ezt azonnal le is teszteltük.Felkerült rá egy 45 kg-os munkaakkumulátor, egy 9 kg-os csónakmotor, ezen felül kollégám 102 kg-os, és jómagam 85 kg-os testsúlya. Mindez összeszámolva egy kicsivel több, mint 233kg. Emellett a túlpartra költözés során felszereléseinknek egy 4,5 méteres csónak adott helyet, amelyet teljesen megpakoltunk és így vontattunk. A terhelhetőség így is tökéletesen megállta helyét.

 Tökéletes terhelhetőség!

Mivel nem tudtuk, hogy kettőnknek elegendő lesz –e a hely, a két ülődeszka közül először csak a hátsót tettük bele. Ez kb. 50 centimétert állítható előre és hátra. Miután felmértük a terepet, mégis helyet kapott az első és egyben kisebb, fix ülődeszka is. Így igaz kissé szűkösen, mégis mindketten elfértünk – akár a radarozásnál is. Egyébiránt az evezés az első ülődeszkáról lényegesen kényelmesebb.

 A csónakban ülve teljes komfortérzetem volt, biztonságban éreztem magam. A szélére kiülve is örömmel nyugtáztam, hogy nagyon jól fekszik a vízen. Az 55lb-s motorral könnyedén tudtam irányítani nagyobb szél esetén is.

Kitűnő vízfekvés!

BARK csónakomat a horgászat idején ketten használtuk felváltva. Mindkettőnk véleménye szerint a termék kiváló ár – érték aránnyal rendelkezik és minden hozzá fűzött reményemet kielégítette. Szétszedése könnyen kivitelezhető, hamar leengedhető és – annak érdekében, hogy a táskába ismét megfelelően beférjen – az összehajtásra kisebb gyakorlás után hamar rá lehet érezni. Ehhez nekem csupán háromszori próbálkozásra volt szükségem.

Annak, akinek elérhető áron és hasonló felhasználási módon van szüksége saját csónakra, bátran ajánlom a BARK 270 merev falú gumicsónakot!

 Néhány apró negatív észrevétel:

Több alkalmas intenzív evezés után semmitmondó negatívumként megemlíteném, hogy a markolat 1-2 centimétert kicsúszhat az evező testéből. Ezt én szigetelőszalaggal orvosoltam. A fent említetteknek megfelelően ülve ugyan biztonságérzetem volt, állva mégis kicsit instabilnak éreztem a csónakot, a lamellákat meg kellett szoknom, számomra kevésbé biztonságos, mint egy merev padlós csónak.

Kovács Patrik